Mit adhat a coaching szemlélet, megközelítés a jogászoknak?

Tizenöt év jogászi működés során fogalmazódott meg bennem egy mítosz a jogászi gondolkozásról, amiről az egyetemen semmit nem tanultunk, amit kevéssé fogalmazunk meg, mégis szembetűnő: ez pedig a tévedhetetlenség eszménye. Régóta érlelődik bennem ez a fogalom, mostanában pedig jogász coaching ügyfeleimmel és ismerőseimmel teszteltem, vajon számukra is van-e ennek a megközelítésnek mondanivalója.

Több tucat beszélgetés alapján bátran ki merem jelenteni, hogy bár a jogászi tévedhetetlenség nincs kimondva a szakmában, mégis minden megkérdezett egyből értette, miről szeretnék velük beszélgetni. Nagyon is volt elképzelésük, vagy azért, mert a saját bőrükön érezték meg, vagy azért, mert munkájuk során másoknál tapasztalták meg ennek előnyét és terhét. Úgy tűnik, kimondatlanul és tudományos kutatás hiányában is, ez egy közös, létező gondolat.

Mit jelent a jogászi tévedhetetlenség?

Mivel ezt a cikket leginkább szakmabelieknek írom, talán kevéssé is kell magyarázni: a saját történetek adják többnyire a legtöbbet bizonyos helyzetek megértéshez. Úgy látom, olyan mintha a jogászi szakma gyakorlása azt követelné meg, vagy hozná ki gyakorlóiból, hogy megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal higgyenek saját álláspontjuk, döntéseik helyességében. Mintha másképp nem is lehetne valaki jó jogász, csak úgy, hogy teljességgel biztos abban, hogy az ő meglátása és érvelése az (egyetlen) elképzelhető helyes út. Nyilvánvaló, hogy egy tárgyalóteremben, vagy egy szerződéskötés során nem lenne célravezető, ha a jogász kételkedne magában, viselkedésével bizonytalanságot sugallna, netán önkritikusan felsorakoztatná – akár csak a gondolataiban – a másik fél álláspontja mellett szóló érveket is.

Kérdés viszont, hogy ez a szükségszerű magabiztosság csak a tárgyalások során alkalmazott szerep-e, melyet a munkaruhával együtt este fogasra akaszthatunk, vagy pedig egy olyan jegy, állandó viselkedésmód, ami beépül a jogászok személyiségébe? Ugyanúgy felmerül, hogy ez a megkérdőjelezhetetlenség mennyire szolgálja az „ügyet”, azaz mennyire segíti, vagy éppen gátolja a jogászt abban, hogy a munkáját a lehető legmagasabb színvonalon és leghatékonyabban végezze, ügyfelének a lehető legjobb jogi szolgáltatást nyújtsa?

Mielőtt ennek tárgyalásába belekezdenék, nézzük meg, hogy mik is azok a kívánalmai és speciális jellemzői a szakmának, amelyek akaratlanul is megteremtik gondolkodásunkban ezt a tévedhetetlenség mítoszt.

Megnyered a versenyt, mégis újra az utolsó helyen találod magad

Mire valaki megkapja a szárazpecsétet, már annyiszor ugrotta át a legmagasabb lécet, és annyiszor zuhant vissza a hierarchia legaljára, ami talán semmilyen más szakmában nincs így. Az orvosi hivatás rokonítható ehhez leginkább, mely szintén egy merev hierarchiában működő, a feljebbvalók felé feltétlen tiszteletet követelő, nagy intellektuális és munkateljesítményt váró, hatalmas hibázási lehetőséggel, kockázattal járó foglalkozás.

A lelkes joghallgató tehát felül a hullámvasútra, ahol a kivételes dicsőségektől az alacsony pozíciókig mindenben része van. Ráadásul a pálya nem úgy épül fel, hogy az elején megfizetjük a tanulópénzt, alacsonyról indulunk, hogy magasra juthassunk – hanem újra és újra visszakerülünk a szakmai ranglétra adott szintjének az aljára.

Gondoljunk csak bele, már az egyetemre sem egyszerű bejutni. Aztán gólyaként rögtön a legkisebbekké válunk. Az egyetemi tanulmányok vége a gólyaévek távlatából nézve megint csak elérhetetlenül távolinak tűnik. Újra egy olyan mérföldkő, aminek eléréséhez jelentős teljesítmény vezetett. Majd egy dr. toldattal a nevünk előtt olyan munkahelyre kerülünk, ahol mindenki minket utasít, kontrollál. Eltelik újabb három év megfeszített munkával, és már a szárazpecsétünk is megvan. Az önálló döntéssel, aláírással járó felelősség viszont nyomasztóan naggyá válik sok esetben: ha rendben mennek a dolgok, akkor az nem nagy dicsőség, viszont, ha hibázunk, akkor rögtön ránk vetül a reflektorfény. Megtapasztaljuk azt, hogy az ügyfelek azt hiszik, sőt elvárják, mi minden problémájukra tudjuk a választ, lehetőleg azonnal. Bizalommal fordulnak felénk, azt látják bennünk, hogy mindent meg fogunk oldani, mi pedig igyekszünk is megfelelni ennek a képnek.

Van tehát egy olyan tanulási út, ami számos visszaeséssel, újrakezdéssel, „alázatra neveléssel” van kikövezve. Ezt egy ember csak úgy képes elviselni, ha megingathatatlan énképet épít fel, ha erős a hite magában, ha mélyen hiszi, hogy minden nehézség ellenére végig tudja járni az utat. Egyfajta „csakazértis” önmagába vetett hit kell ehhez, és az, hogy ne vegyük nagyon a szívünkre a külső visszajelzéseket, gyakran ignoráljuk őket. Ezután pedig következik az ügyfelek elvárása, hogy a jogász mindent meg tud oldani – amit szép lassan már mi magunk is elvárásként támasztunk önmaga felé.

Az talán mindegy is, hogy azok tudnak-e megmaradni a jogi pályán, akik személyiségükből fakadóan már eredendően hisznek önnön tévedhetetlenségükben, vagy a szakma gyakorlásához vezető rögös út fejleszti ki ezt a hitet valakiben – a végeredmény, hogy a jogászok világában kimondatlanul is jelen van a tévedhetetlenség mítosza.

Mi a kapcsolat a coaching és a jogászi szakma között?

Jelenleg még nem sok. Az előbbiekből fakadóan egy jogász lehet talán az utolsó, aki felméri és bevallja magának, hogy külső támogatásra, külső szemre van szüksége szakmai sikereinek gyorsabb és eredményesebb eléréséhez. Hiszen olyan világban él, ahol mindent neki kell megoldania, a legjobban tudnia. De ha megnézzük, hogy Steve Jobstól Sir Richard Bransonig a legtöbb nagyhatású vezetőnek volt coacha, akkor felmerülhet bennünk a kérdés: vajon miért éppen a jogászok lennének kivételek? Gyakorló jogászként és coachként az a véleményem, hogy a jogászoknak is nagy értéket adhatna ez a fajta támogatás.

Mi a coaching?

A coaching egy módszer, aminek a segítségével az ügyfél tudatosít, szelektál, stratégiát alkot, rendet tesz a saját fejében, ilyen módon pedig megtalálja a számára legjobb megoldást. A megbízható, a coaching kompetenciákat jól használó coach hisz abban, hogy az ügyfele rendelkezik minden erőforrással ahhoz, hogy a saját problémáit megoldja. De ez nem mindig sikerül egyedül. A coach külső szemként, a megfelelő és változatos módszertan birtokában segíteni tud abban, hogy az ügyfele felismerje azt, hogy valójában mi is okozza a nehézséget, tudatosítsa magában a valódi céljait, és megtalálja a legmegfelelőbb eszközöket ezek eléréséhez. A coaching másik fontos alappillére a felelősség témaköre. Egy coaching-folyamatban az ügyfél és a coach közösen vállalnak felelősséget a célok eléréséért – sok esetben a coaching lényege az, hogy megtanítsa az ügyfelet arra, hogy sokkal nagyobb a felelőssége a saját élete alakulásában, ezáltal pedig sokkal kisebb a kiszolgáltatottsága, mint ahogy azt korábban gondolta. A coaching-szemlélet és kompetenciák összessége, amelyek megismerése és használata kifejezetten hasznos lehet a jogászoknak is.

Mégis mit használhatnának fel egy coaching-folyamatból, és úgy általában a coaching-szemléletből a jogászok ahhoz, hogy akár a szakmájukban is jobbak lehessenek, és esetleg a magánéletükben is kevesebb nehézségük akadjon?

Találkozás önmagukkal

A legtöbb jogász, miközben magára veszi a tévedhetetlenség vértjét, nehezen vagy egyáltalán nem engedheti meg magának, hogy őszintén szembenézzen saját érzéseivel, igényeivel. Magabiztosságát ápolva nem adhat teret annak, hogy elismerje – a környezete előtt semmiképp, de általában önmaga előtt sem – saját kétségeit, félelmeit, hibáit. Nem szánhat energiát arra, hogy saját viselkedésére reflektáljon, vagy felismerje környezete jelzéseit. Hiszen, ha sokat adott volna a környezet jelzéseire a jelölti évek alatt, akkor valószínűleg rég elhagyta volna a pályát.

Később viszont ez az önreflexióhiány stresszhez, kiégéshez, betegségekhez vagy a magánéletben túlzott öntörvényűséghez vezethet. Egy coaching-folyamat megadja a lehetőséget ahhoz, hogy a kétségek, félelmek, fájdalmak felfedezése mellett felismerje, tudatosítsa a valós erőforrásait, a legtesthezállóbb megküzdési stratégiáit. Így nem csak munkájában, de személyes kapcsolataiban is rugalmasabb, sikeresebb lehet az ember.

Együttműködés, hatékonyságjavulás

Ismerem az ügyvédi irodákat coachként is, látom, hogy mennyi kiaknázatlan lehetőség rejlik az együttműködések terén. A jogi szakma magányos, már ügyvédbojtárként is azt tanítják, ha nem tudunk egy törvényt, akkor keressük ki, nézzünk utána. Nagyon sok ügyvédi irodában csupán látszatként jelenik meg, az együttműködés lehetősége, ezzel pedig rengeteg energiát vesztegetnek el. Egy coaching során tudatosított készségek fogékonyabbá teszik az embereket az addig nem észlelt vagy használt együttműködési lehetőségek kiaknázására.

Delegálás és felelősség

A delegálás minden szakmában nehéz. Azért kerül valaki vezetői pozícióba, mert ő az, aki tudásában elérte azt a szintet, amellyel kiemelkedhet, ő tudja az adott szinten a „legjobban” a dolgokat. Így aztán nehéz bíznia abban, hogy mikor nem ő csinál meg valamit, akkor az ugyanolyan jól lesz. A jogászoknál, figyelembe véve a tévedhetetlenség mítoszt, még nehezebb bármilyen feladatot egy kisebb tapasztalatú, vagy kevésbé jó képességű kollégára bízni. Ez a helyzet sok teherrel jár még annak is, aki delegálna – hiszen rengeteg energiáját emészti fel a kontrollálás és feladatkiosztás. Annak sem jó, akinek delegálnak, hiszen ő meg azt éli meg, hogy sosem elég jó, amit csinál, nincs iránta bizalom. Egy coaching-folyamat rávilágít arra az érzékeny egyensúlyra, mely a másik felé ajándékozott bizalom és a munka jó elvégzése között található. Segíthet megtalálni a válaszokat arra:

• hogyan tudom felelősségben tartani az ügyvédjelöltet, amikor delegálok egy munkát, de én írom alá, én tárgyalok?
• hogyan tudom kiengedni a munkát a kezeim közül?
• hogyan tudom kellően pontosan megfogalmazni a kiadott munkát és önállóságra nevelni az alkalmazottamat?
• hogyan válok én egyszer csak arra jogosulttá, hogy utasítsak? Eddig csak én kaptam utasításokat, most hogyan tudok elfogadhatóan és hitelesen mások felé kéréseket támasztani?

Az ártalmas viselkedés felismerése és korrigálása 

Valamennyi munkahelyeken előfordul a manipulatív, pozitív eredményt nem hozó, esetleg agresszív viselkedés – ez nem jogászspecifikus. Többnyire nem rossz szándékból táplálkoznak, sokszor az „elkövető” észre sem veszi, hogy mondatai miképpen hatnak másokra. Az ilyen viselkedést tanúsítónak sejtelme sincs arról, mennyire bántó a beosztottja számára, amikor úgy dicséri meg a munkáját, hogy „na, végre használtad az eszed”. A viselkedésváltoztatás első lépése, hogy az ember szembesüljön azzal, hogy amit tesz, annak milyen hatása van másokra, a munkájára – motiváló vagy inkább bénító. A legtöbb ügyvédi irodában azonban nem jellemző, hogy a kollégák visszajelzést adjanak egymásnak, még kevésbé a főnöknek az együttműködésükről. Egy coach, bizalmas környezetben, elfogadással és támogató attitűddel úgy tud visszajelzést adni, hogy az valóban tanulságos és fejlesztő jellegű legyen, kritikai hang nélkül.

Pontos megfigyelés

Ha egy jogász elsősorban a saját gondolataira, tapasztalataira koncentrál, fenntartva önmagában és ügyfelében a jogászi tévedhetetlenség hitét, kevésbé van lehetősége részletgazdagon feltárni ügyfele helyzetét. Az ügyfelek sokszor maguk is alárendelődnek jogászuknak, igyekeznek jó színben feltűnni, imponálni, ezért nem tudnak teljesen nyíltan, részletekbe menően beszélni, vagy sokszor nem is gondolnak végig minden részletet, inkább hagyatkoznak az ügyvédi tudásra.

Érdekes jelenség, amikor nem azonnal a megoldásra, saját válaszára gondol a tényállást hallgató jogász, hanem először megismétli, megrágja magában az elhangzottakat. Egyszerű feladat, de nagyon szemléletes az eredménye.

Valódi célkitűzés

Egy coaching-folyamatban megszokott, hogy órákat töltünk azzal, hogy közösen megalkossuk, mi is az a cél, amit az ügyfél el szeretne érni. Ez azért van, mert a célok sokszor mélyebben rejlenek, kevésbé egyértelműek, így idő kell a feltárásukhoz is. A fejlődés irányát a coachingban ennek a célnak a megtalálása jelöli ki.

A jogászok ügyfelei sokszor ugyanúgy nem biztosak teljesen abban, hogy mit is akarnak elérni, vagy ha valahol mélyen tudják is, nem fogalmaznak meg.

A cél irányában tett coaching szemléletű közös nyomozás egyes esetekben az ügyfél igényeit eredményesebben szolgáló képviselethez vezethet, mintha a jogász, támaszkodva saját tapasztalataira, már az ügy elején rögtön érteni véli, hogy mit is akar az ügyfél.

A nyitott kérdések feltevése mind a coach, mind a jogász számára elsajátítandó készség, aminek eredménye azonnal mérhető.

Ráhatás mértéke

Nem véletlenül mutattam rá korábban a hasonlóságra az orvosok és a jogászok között. Mindkét hivatás magas színvonalú szaktudást igényel, emberek, családok, közösségek sorsa múlhat azon, akár generációkon átívelően, hogy az adott szakember jól vagy rosszul végzi-e a munkáját. Ugyanakkor, ahogy az orvosoknál is van sok olyan tényező – a betegség természete, a test fizikai állapota, a beteg pszichés állapota, a szociális és fizikai környezet, az orvostudomány éppen aktuális állása – amire nincs ráhatásuk, amit nem, vagy csak korlátozottan tudnak befolyásolni, úgy előttünk is van egy csomó olyan körülmény, amire nincs ráhatásunk, ami tőlünk független. Jót tesz-e tehát a jogászi működésnek, ha azt hisszük, hogy mindenre van befolyásunk, ha mindent rajtunk múlónak élünk meg?

Miképpen hat mindez a magánéletre?

Hacsak nem olyan társa van az embernek, aki tökéletesen élvezi a párja tévedhetetlenségét, döntéshozatali hajlandóságát, akkor ott bizony akadhatnak gondok. Van olyan házastárs, aki elnéző mosollyal erősíti meg: bizony, jogász párja számára fontos, hogy mindenben döntsön, mindenhez értsen, így aztán karakán véleményt formál a család táplálásától kezdve a villanyszerelésig. Mindez nagy terhet rak a jogász félre, túlzott felelősségvállalásnak tűnik, és konfliktusokhoz is vezethet. Ezzel szemben másnál az figyelhető meg, hogy milyen nehezen éli meg párja ezt a fajta attitűdöt, hisz többnyire nem az elmondottak megoldására vágyna, csupán együttérzésre, esetleg elismerésre, ami egy megoldásorientált pár számára szinte elképzelhetetlen igény.

Lezárás

Cikkemmel az elgondolkodtatás, új vagy eddig ki nem mondott szempontok felvetése volt az egyik célom. Ha valaki megvizsgálja saját maga, vagy a munkahelye működését a tévedhetetlenség mítosza szempontjából, és a gondolataim által egy-két használható következtetésre jut, már volt értelme elolvasnia. Másrészt szerettem volna bemutatni azt, hogy a coaching-szemlélet és eszköztár hány területen könnyíthetne a jogászi munkán is, valamint szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy még a jogászoknak is jól jöhet néha, ha nem egyedül harcolnak, hanem kipróbálják, miképpen segíthet egy külső szakértő új stratégiákat, hatékonyabb működést kialakítani.